Birta Balázs

1987.08.19-én születtem egy nyírségi faluban, Szakolyban. Erdész, vadász és mezőgazdasági - azon belül kertész - múlttal bíró családból származom. Gyermekkorom óta nagy érdeklődést mutattam a mezőgazdaság, az erdészet és a vadászat iránt.
Középiskolai tanulmányaimat a Mátrafüredi Erdészeti és Vadgazdálkodási Szakközépiskolában végeztem, melyet követően közel négy évet dolgoztam a szakmámban lakóhelyem közelében. Mindemellett éveken keresztül családi gazdálkodást folytattunk a Nyírségben több hektár gyümölcsösön illetve a méhészet területén is kipróbáltam magam egy barátom vállalkozásában, ahol rengeteg tapasztalatra tettem szert.
2013 őszén költöztem fel Sajóvelezdre és vágtam bele erdészeti vállalkozásomba, amely mellett az otthoni gyümölcsösnél illetve méhészetnél szerzett szakmai ismereteimet, tapasztalataimat új lakóhelyemen is kamatoztatni szerettem volna. Ehhez az elképzelésemhez a Fiatal Gazda Pályázat nyújtott remek lehetőséget számomra.

Pályázatomat 3,5 hektár gyümölcsösre adtam be, azonban 6 hektárnyi földterületet sikerült hosszú távra bérelnem, melyet teljes egészében betelepítettem birsalmával, szilvával és körtével. Így ezzel a területtel a pályázatban vállalt EUME érték teljesítésre került. Ettől függetlenül és ezen kívül tervezek továbbá idén nyáron 10 méhcsaládot is vásárolni, amelyet szeretnék rövid időn belül 20-25 db-ra szaporítani.

A termelt gyümölcseim kiterjedt, folyamatos igényt jelentő felvásárlói piacát igyekszem fellelni, valamint a termés további saját célú felhasználására az elkövetkezendő években tervezek egy pálinkafőző üzemet is létesíteni.

A telepített méh-családokkal a magyar minőségi méz piacát igyekszem bővíteni, azt széles körben népszerűsíteni, a nagytételben történő felvásárlói piacon kívül kiskereskedelmi szinten is tervezem azt értékesíteni.


galéria

kapcsolat

Vissza a listához

powered by powered by Enigma