Csiza Gergő vagyok, 26 éves. Sümegprága településen lakom, Sümeg város közelében
elhelyezkedő, csendes, rendezett településen. Középiskolai tanulmányaimat
Sopronban, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskolában végeztem. Majd az
érettségit követően a Pannon Egyetem Georgikon Karának hallgatójaként
folytattam tanulmányaimat nappali tagozaton, az egyetem növénytermesztő mérnök
alapképzési szakán.
Gyermekkorom óta működő családi gazdaságunk motivált mind a
továbbtanulásban, mind pedig a szakirány megválasztásában is. Legfőbb célom
volt ismereteim bővítése a növénytermesztés területén, amit úgy gondoltam,
később a gazdaságunk fejlődésének elősegítésére fordíthatok. Az alapképzés sikeres befejezése után
számomra nem volt kérdés tanulmányaim továbbfolytatása növényorvos
mesterszakon. Szintén sikeres államvizsga végeztével, megszerzett ismereteim,
valamint a gyermekkorom óta elsajátított tapasztalataim segítségével igyekszem
egy új, sikeres gazdaság létrehozásán dolgozni.
Vállalkozásom fő profilja a növénytermesztés (búza, kukorica, repce,
árpa), valamint a kertészeti kultúrák (burgonya, zöldségfélék) termesztése.
Vállalkozásom fejlesztése céljából fontosnak tartom a termesztés
technológiai fejlődéssel való lépéstartást. Későbbiek folyamán vállalkozásom tevékenységét szeretném állattartással
bővíteni.